Ott, ahol minden k?b?l a múlt emléke száll,
Ott, hol a fáradt vándor otthonra talál,
Ott, ahol ?si titokról mesél a szél:
?rt?z, amely nem lankad, lobog, fennen ég.
Nép, amely visszavárja távolból fiát,
Föld, amely híven ?rzi gyermeke szavát.
Egy dal, amely nem sz?n zengni, összetartozunk,
Vihartépte sziklaként, de együtt: megmaradunk!
Szent e földnek minden rögje, minden virága.
Szent e földnek maroknyi népe, s népének álma.
Vérben úszó, vad id?kben magára maradt, s
Vállalta a legnehezebbet: igaznak maradt!
Az emberkéz emelte házat bonthatja id?.
Erd?-bújta, régi romokból f? n?het el?,
Hozhat még egy gonosz id? új, szomorú bajt,
De ?seinknek sírjairól élet sarjad majd!
Szentföld, fogadd magadhoz h?tlen fiad!
Bocsásd meg, ha nem hallottuk régi-szép szavad!
Él a vér és szól a dal, mely sírig szeret téged,
Vére hullásával is megkövetné néped!
Tomado de AlbumCancionYLetra.comSírjon könnyet zápor,
Hulljon fáknak lombja!
Gyászoljon az ég is,
Vérét szikla ontsa!
Csendes folyó medrét,
Bömbölve elhagyja,
Szél, t?z, jég és villám,
Láncait elszabja!